|
Ha a megjelenítéssel problémád van, kérlek a levelező programodban az Eszközök/Beállítások/Biztonság menüpontja alatt a "Képek és más külső tartalmak blokkolása HTML formátumú e-mail üzenetekben" ne legyen kipipálva. Vagy kattints ide!
Legutoljára tinikoromban írtam naplót, és csöppet nem vagyok meglepődve, hogy újra ezt választom. Persze akkor magamnak írtam, és főleg az érzéseimet gyűjtöttem egybe. Most is az érzéseimről van szó, csak már közelsem magamnak. Mennyi sok élmény ért! És mekkora öröm a két gyerekem tapasztalata! Ahogy pontosan megértették, mi a feladatuk a Sunriderben. Ennél többet ettől az úttól – szülő nem kaphatott.
Napló Kínából – 2007 nyár
Node kezdjük annál a szerda reggelnél, amikor Ferihegyen néhány fogkrém és gyümölcsmosó a kukában landolt. Hiába, a szabály az szabály. Ha nem átlátszó, és nagyobb, mint 100 ml, akármi is lehet. Hát, akivel ez megesett, annak rögtön volt egy „feeling-je”. Ez a konferencia amúgyis a feeling -ről szólt. Átszállás Münchenben, a terminálon röpke tréning és „harcmodor” egyeztetés az elkövetkezendő napokra. Kókadtak vagyunk a várakozástól, de hátravan még a java: 9 óra 45 perc tiszta repülőidő Pekingig. A szervezet biológiai órájának annyi, akkor is etetnek, amikor nem vagyunk éhesek. Mi megtesszük a magunkét és másnap fitten landolunk a pekingi repülőtéren. És kezdetét vette a „Mikor és hol váltsak valutát?, Neked mennyire sikerült lealkudni?, Már megint eszünk?” című 2 hetes nagy kaland. Mienk a 135-ös busz, ennek leszünk büszke kapitányai, Takáts Gyuriék a 131-es buszban Petra kapitányságával vágnak neki az ismeretlennek. Kristine, a pekingi idegenvezetőnk ránk nézett, és úgy
döntött: Tiananmen tér elhalasztva, ismerkedjünk meg a szállodánkkal, este értünk jön és irány a vacsora. Pálcika - pálcika, oh, oh, oh! Vendéglátóink készültek: fehérembernek akad villa. Mi azonban azért is, …….. és sikerül! Érdekes módon evés előtt meleg tea, a végén leves. Ezután kötelezően görögdinnye, ami nem gyümölcs, hanem zöldség. Magunk közt megállapodunk, hogy aggodalomra semmi ok, éhen halni nem fogunk, fogadjuk el azt a sorrendet, ahogy a fogásokat hozzák. Ők tudják, miért. Harmadik nap úgy érzem, nem bírok vacsorát is enni. Két nap kihagyom, utána mértékkel, de beadom a derekam. A végén mégis két kilóval könnyebben jövök haza.
Másnap, reggeli után irány a Kínai Nagy Fal. Meleg van, 32-33 fok, párás, és zuhog a meleg eső. Ernyő sehol. Nem probléma, ahogy megáll a busz, körülveszik az ernyő és esőkabát árusok. Idegenvezetőnk ügyesen lealkudja 10 jüanra az ernyőt, 5-re az esőkabátot. Ezután megosztja velünk a vásárlás alapszabályait: alkudni kötelező, az elsőre hallott ár felétől indul a játék. Értettük, vagy legalábbis úgy tünik. Ez a Nagy Falnál különösen fontos. Rengeteg a szuvenír, mi pedig esendőek vagyunk. Ha a Nagy Falba beépített anyagot újra felhasználnák, akkor 5 méter magasan, 1 méter szélesen körbeérné a Földet. Elázunk és boldogan mosolygunk a csoportképhez! Megállapodunk: sokan rázogatnák velünk az ernyőjüket. Ebéd Dr Chen szállodájában, a Sunworld Dinasty -ban. A szálloda olyan pazar, hogy az ebédre alig tudok figyelni. Nemzetközi menü, csúcskiszolgálással. Utána kiemelkedő teljesítményt nyújtó üzlettársaimmal együtt barátságos beszélgetésre indulunk Dr és Mrs Chen-nel a második emeletre: érezd részvényesnek
magad és kaphatsz osztalékot anélkül, hogy részvényeket kellene jegyezned. Így, ebéd után, elég nehéz elképzelni. A délután végén Oi-Lin felteszi a régvárt kérdést: Jövőre hol legyen a tavaszi Regionális Vezetői tréning? – Párizs és hajóút a Földközi tengeren vetekednek egymással, végül a hajóút győz, Párizsba 2009-ben látogatunk. Korrekt, pontosan kialakul 2 évre a program. Alig várjuk, hogy elmeséljük a többieknek. A hallban még tekingetünk jobbra és balra, be - belesünk ide - oda. Mindenesetre figyelmes alkalmazottak egyengetik utunkat a kijáratig. Vacsora után felderítjük a várost. Feltűnik, mekkora a tisztaság, nincsenek cigarettázó emberek. Bizony, akit rajtakapnak 5.000 jüan büntetést fizet. ( tájékoztatásul: 1 jüan kb. 25 forint). Egy év múlva olimpia Kínában és még egy nagy feladat vár rájuk: a köpködésről is le kell szokni. Vacsora után fiaink önállóan indulnak útnak. Az eredmény: jópár masszázs invitálás, különböző hölgyektől. A fiúk esküsznek, nem vették igénybe. A fényképes névjegyeket
másnap reggel mutogatják.
Ellátogatunk még a Tiananmen térre, ahol könnyedén elfér 800.000 ember, majd kitárulnak előttünk a Tiltott város kapui, előtte a mellvéden Mao képe. Megtudjuk, hogy a monda szerint a császárkor azzal ért véget, hogy az utolsó császár apja azt mondta panaszkodó kisfiának: „Ne félj, nem tart már sokáig!” Van, aki megrémül a gondolat erejétől és elhallgat. Vasárnap pompás az idő, ideális, hogy ellátogassunk a Mennyei Béke Templomához, valamint a Nyári Palotába. A márványhajó ugyan nem akar velünk útra kelni, mai társa viszont méltóságteljesen siklik velünk a vizen. Ebéd után irány az állatkert. Egyedülálló élményre vadászunk: megnézzük a pandákat. Bájosak, de üzlettársnak nem kellenének. Fogyasztónak ideálisak: naponta 20 kg bambuszt esznek. Ebbe belefáradnánk mi is. Innen, némi szervezéssel Hu Tong és a riksák felé kanyarodunk. Hu Tong Peking ősi, városmagja, ahol ma is ősi állapotok uralkodnak. Lebontani nem fogják, mert 2005 óta kiemelt műemlékként kezelik a környéket. Vacsora után, - ki
tudja hányadik ámulatba esünk étteremtől és kiszolgálástól -, még egy fantasztikus show műsorral kedveskednek nekünk egy színházban. A pazar kiállítású ruhák és a precíz tánctudás lehet az oka, hogy még az ismerős Kodály motívumokat sem vesszük észre.
Tátott szájjal nézzük az építkezéseket, a hatalmas iramot, az elkötelezettséget, a szerény, de határozott véleményt: mi leszünk a legjobbak. Igen, ha így állnak hozzá, csak gratulálni tudunk. Az út mentén rengeteg „Europlakát”: One World, one Dream. (Egy világ, egy álom) Este elköszönünk Kristine-től.
Igaza van Dr Chennek: ez a konferencia a Sunrider által kínált életstíusról és a Sunrider jövőképéről szól majd. Öt napja indultunk otthonról. Azóta mndig máshol ebédelünk, máshol vacsorázunk. Mindenütt körülöttünk forog minden, szinte lesik a kívánságainkat. Egy év munka után a Sunriderben ez mindenkinek jár. Nem tudom, ki tudja ezt a luxust megengedni magának egy hivatalban.
Másnap 4.30 -kor ébresztenek
bennünket. Alig fél óra múlva széthúzom a függönyt, velünk szemben az építkezésen rengeteg sárga védősisak és ......... hegesztenek. Uramisten, miről van itt szó?
Indulunk a repülőtérre és Shanghai -ba. Újabb idegenvezető: Fun Fun. A nyakában lévő igazgyöngysor rendkívül nőies. Amit mond, meg elképesztő: 15 évvel ezelőtt még csak komppal lehetett egyik partról a másikra jutni. Ma 5 híd és 10 alagút visz át, az alagutak között van olyan, ami több szintes: alul metro, középen teherautók és buszok, legfelelül autók. Amikor buszunk az épülő kunshani gyárhoz ér, nem találjuk a szavakat. Másnap városnézés, a Yu Garden, ebéd, és még mielőtt teljesen elkábulunk, irány a Shanghai Múzeum. Idegenvezetőnk jó érzékkel tanácsolja, ha van néhány percünk, feltétlen szaladjunk át egy fotó erejéig a Városfejlesztési Múzeumba. A jegyszedőnek folyékony angolsággal és két kezünkkel elmagyarázzuk, hogy csak csodálatunk tárgyát szeretnénk lefényképezni. Ez pedig nem más, mint Shanghai városrendezési makett - terve
2020 -ig. Nem találok szavakat, most meg a billentyűket. 2020. Tudják, mi hol lesz. Vacsora előtt még megtapasztaljuk, milyen a világ leggyorsabb vasútja, a MegLev. Ez a vasút a belvárosból a reptérre repít ki 431 km/óra sebességgel. Ahogy megtudtam, a vasút egy mágneses mezőben, szinte lebeg a pálya felett. Lehet, hogy nem így van, de páratlan érzés volt. Végül is nem kell nekem pontosan érteni mindenhez. Elég az érzés, amire Dr Chen is annyit hivatkozott szombaton. Vacsora után még egy kis hajókázás. Ringatózva csodáljuk a Bund, számunkra ismerős építészeti stilusú, palotáit. Közben pedig szervezkedek. Holnap a Sunrider shanghai -i irodáját akarjuk megnézni. Ez nem egyszerű, mert a szervezők állítják, megállni lehetetlenség, a sofőrt megbüntetik. Ráadásul, ha nem találják rendben papírjaikat, komolyabb következmények lehetnek. No azonnal kiderül, ez a legfőbb akadály. Nyikkanni nem merek, a végén mégis minden rendben: holnap a reptérre menet meglátogatjuk a gyönyörű shanghai-i irodát. Másnap, nem
viccelek, az Iroda dolgozói sorfalat álltak nekünk és megtapsoltuk egymást, végül is „Egy világ, egy Álom”. Nem igaz? Mint ahogy álom a shanghai –i 5* -os szállodánk 41. emeletén lévő forgó étteremben válogatni a ropogós gyümölcsök, az ízletes meleg falatok és az ismeretlen ételek között. Ki forog- mi forog? Az étterem, vagy én?
Újabb két órás repülőút és landolás Kantonban. A Peking – Shanghai távolság is ugyanennyi volt. (No és mellesleg, megint eszünk-iszunk a gépen is). Újabb busz, természetesen „visszük magunkkal a számainkat”, így csak a helyi vezetőket és a buszokat cseréljük. Megkapjuk Stenley-t. Joviális úriember, Látszik kipróbált harcos, minket persze nem ismer. Nem vesztegetjük az időt, irány a kantoni gyár. Beöltözünk, ahogy szokás, az újaknak segítünk belebújni a köpenybe, álarcba, cipővédőbe és a hajhálóba. Mint mindig, most is elkápráztat a gyár. A gyárlátogatás utáni vacsora elcsendesíti a csapatot, így elég nagy a csend a hong-kongi határig. Ott ébresztő, kiszállás, útlevélellenőrzés. Majd csendes zötyögés a szállodáig. Ott aztán mindenki kulcsra talál. Nem egyszerű ám: mi ugyanis négyen vagyunk, és mire minden alkalommal kiharcolom, hogy lehetőleg ne a 6. és a 10. emelet között kelljen a fogkrémmel és a folyékony szappannal trafikálni, más már a zuhany alatt áll. Két egymás mellett lévő
szoba itt különösen aranyat ér. Holiday Inn, ez igen, tiszta holiday- a feeling. Másnap reggelig hunyunk egy keveset, utána fel a világ tetejére: Victoria csúcs. Déli oldalán kilátás a Dél-Kínai tengerre, borzongva állunk, oly messzire látok, hogy szinte alig veszem észre, elszalad az idő. A jövőbe merengek: Veletek. Amíg belemosolygok a kamerába, 10 mondat megy el fülem mellett, meg 4 üzlettársam. Végtelennek tűnő ideig nem kerülnek elő. Istenem, csak most el ne hagyjam őket! Hong Kong egy más világ, hiszen 1997 előtt 99 évig a Brit Birodalomhoz tartozott. Ez gondolom, sok mindent elmond. A felhőkarcolók tövében, szinte sosem áll meg az élet. A „majdnem” Rolex órákat, és a márkás Dior, vagy Louis Vuitton táskák kópiáit itt már nagyon óvatosan kínálják az utcai dealerek, nagy büntetéssel jár, ha rajtakapnak valakit. A külföldi, persze a látszat kedvéért, sok mindenre képes. A játék kedvéért mi is meg akartunk nézni egy ilyen „dugi” boltot, de sajnos a rendőrség közbe szólt. Kár,
kíváncsi lettem volna. Szerencsére sokan korrekt üzleteket kötöttünk: új szemüveg, alapos szemvizsgálattal 24 óra alatt, szalon-minőségű selyem kabát, fényképezőgépek és ,-a szálloda portájára szállított-, gyönyörű valódi gyöngysorok találtak gazdára. Ez is Hong Kong. Kereskedelem minden mennyiségben. Ugyanilyen lenyügöző volt a Sunrider hong - kongi Irodája egy belvárosi felhőkarcoló 36. emeletén. Ezt az 1.600 m2- es emeletet Dr és Mrs Chen 17 millió dollárért vette meg. Pazar kilátás ez mindannyiunknak, és nem csak az ablakból elénk táruló látványra gondolok. Ma estére is, hiszen itt az első hivatalos program: Group Direktori Party –a magyarok felejthetetlennek ígérkező táncával. Rómeo és Júlia: Lehetsz király!...meghiszem azt. Az eseménynek a hong kongi Konferencia Központ adott helyet. Vacsora előtt fergeteges dobszólók, és sudár lányok tánca szórakoztatta a Group Direktorokat. A vacsorát fehér kesztyűs pincérek speciális menüsor alapján szolgálták fel. És jött a mi produkciónk: gyönyörűek
voltunk. Utánunk az Irodavezetők szórakoztatták táncukkal a nagyérdeműt. Az előtérből egyszercsak ütemes dobszó hallatszott: Pfeifenróth Anikó „gyakorolt”, én gyorsan odapattantam, majd jött Takáts Gyuri és Saci is. Barta Jóska lelkesen fényképezett, sőt fel is vette a produkciót. Eközben a csapatunk egy folyami hajókirándulással egybekötött pazar vacsorán vett részt, este 8 -kor pedig lélgzetvisszafolytva figyelték a zenés lézershowt, aminek fergeteges tüzijáték vetett véget. Ez is Hong Kong: az év minden napján este 8 -kor fergeteges lézershow és tüzijáték, miközben a felhőkarcolók kivilágítását az aláfestő zene vezérli.
Kibírtunk egy szabadnapot, a fiúk kicsit nehezebben, de erről nem mi tehetünk. Gondolom, értitek, mire gondolok. Este a Group Direktorok hajókáztak, majd igyekeztünk időben lefeküdni, mert másnap Nagy Konferencia, 10.000 Sunrideressel a világ 42 országából. 200 busz a parkolóban, no de a 131-es és a 135-ös buszon nem lehet kifogni. Az idegenvezetők reszkettek, mi hatalmas önbizalommal gyülekeztünk „a” lámpaoszlop alatt, és mi kerestük a helybélieket. Ho-hó! De ne vágjunk a dolgok elejébe! Bevonul Dr és Mrs Chen: selyem hordszékeken hozzák őket, mint a kínai császárokat. Majd bevonulnak a Csúcsteljesítők. Jól esett, ahogy a csapatunk az élre állított bennünket: itt a helyünk. Dr és Mrs Chen értékel, terveikről és álmaikról beszélnek és azokról a célokról, amelyekhez új gyárak is kellenek: Los Angelesben és Kunshanban. Minden eddigit meghaladó alapterületen, önmagában 100.000 m2 –en. És egyszercsak eljön a pillanat, amikor Dr Chen bronz díjának átvételéhez
Lakatos Istvánné és Lakatos István készülődik. Alig telik bele 5 perc és mindannyian sírunk. Elcsuklik a hangom, Jóska is alig jut szóhoz. Kívánom mindenkinek ezt az érzést. Jön az ebédszünet és Györgyi mondja: „Most éreztem előszőr, hogy én is szeretnék egy ilyen díjat.” És egy régi Sunrideres barát, Gábor hozzáteszi: „A tavaszi Regionális Vezetői Tréningre a feleségemmel akarok menni.” Kell ennél több? Délután ismét Dr Chen áll a színpadon, és amikor azt mondja: „A Sunriderrel a tudásomat, az életemet és a családomat adom nektek. Kérdezem, számíthatok-e rátok?” „Igen.”- motyogom magamban. Nincs időm tovább gondolkodni, gálavacsora, Garajszki Évi gyönyörű magyar ajándékának átadása a Chen házaspárnak, egy mosolygós fotó, majd világszinvonalú gálaműsor szórakoztat mindannyiunkat. Utolsó este együtt a buszon. Elköszönök mindenkitől, megköszönöm a szép napokat. Nem mindenki ugyanazzal a géppel indul haza. Malatyinszki Magdi szót
kér, szavaiban őszinteség és ajándékot kapok: jadekövet. Erre vágytam és nem értettem, Jóska miért nem engedett venni. Jól esik. Köszönöm. Még van egy napunk, a világ legnagyobb kültéri Buddhájára szánjuk. Megéri. 26 méter magas, 260 lépcső vezet fel hozzá. Ha összeadjuk, mindkét szám 8-at tesz ki. Ha elfektetjük, ez a „végtelen” jele. Egyszerű, nem? Volt ott egy gyönyörű csipkés kőterasz. Arra gondoltam, kiülnék a szélére és nézném a szigeteket. Így fentről, csendben. Fantasztikus képet adnak ki. Sok kicsi, egy nagyot alkot, majd egy még nagyobbat. Úgy érzem, ezek mi vagyunk. Lefelé a buszon elalszom. Előszőr napközben, a 12 nap alatt. Már nem kell tolmácsolni, megoldani, elintézni. Megtettem a magamét. Mostantól más dolgom van. Várnak rám. Utolsó percek hazaindulás előtt. Zig Ziglar jut eszembe: „Mindent megkaphatsz az élettől, ha elég embernek segíthetsz abban, hogy megkapják, amit akarnak.” Ez a dolgom.
Indulok. HA KÍVÁNCSI VAGY NÉHÁNY KÉPRE, KATTINTS IDE!Üdvözlettel az augusztusi viszontlátásig: Edina és Jóska A hírlevélben megjelent írások helyességéért felelősséget nem vállalunk, s azok semmiben nem képviselik a Sunrider International, vagy a Sunrider Hungary Kft. üzlet vagy termékpolitikáját.
|