"Milyen volt Tata? CSODÁLATOS! Én már tavaly is voltam, s tudtam, mennyi jó fog érni ezen a hétvégén, s ez így is lett. Vezetőink amilyen nagyszerűen tanítanak és segítenek minket a céljainkhoz vezető úton, olyan élvezettel tudnak szórakozni is. Fantasztikus érzés, mikor a vezetők között vagy, egyenrangú társként tisztelnek, beszélgetnek és táncolnak Veled. Számomra nagy boldogságot adott, mikor kört alkotva, egymás kezét szorítva és egymást átkarolva közösen táncoltunk. Lépésről lépésre, egyre jobban belejöttünk a táncba, szinte abba sem akartuk hagyni. Ez olyan érzés volt, mint amikor valaki elindul a SR üzletben: lépésről lépésre halad és aztán úgy megy neki, mint aki mindig is ezt csinálta. Bizsergető érzés volt, ahogy fénylő energiától feltöltve adták át számunkra azok a tudást, akik kint jártak a Nagy Konferencián. Nekem a sok-sok energiától, nem is egyszer, könny szökött a szemembe, boldog voltam, hogy azokban a pillanatokban is veletek lehettem! Tonk Emil előadása is kiváló volt, lazán, könnyedén és humorosan adta át tapasztalatait, melyeket érdemes megfogadni! A tábortűz mellett minden játék és dal egy-egy olyan megerősítés volt számomra, amely jelezte: összetartozunk. 3 percig együtt, csendben néztük a tüzet. Megnyugtató volt, ahogy a tűz, a szeretet, az összetartás melegsége kívülről és belülről is megérintett. Csodálatos érzés volt ez számomra! Eddig is mertem nagyot álmodni, de ez a három nap abban is segített, hogy még nagyobbat és nagyobbat merjek álmodni. Érzem, erről az útról, amely céljaimhoz vezet, senki és semmi nem téríthet el, kitartó munkám és hitem pedig megteremti mindazt, amire vágyom! Fájó szívvel, könnyes szemekkel mentem haza, mert még maradtam volna, de tudom, még nagyon sokszor leszek Veletek, s minden ilyen pillanatot már most lelkesen és örömmel várok! Hiszem és tudom, hogy a legjobb helyen vagyok, mert nem csak tudást, hitet és megerősítést kaptam tőletek, hanem apró gyöngyszemeket is, amit úgy hívnak: törődés és szeretet! Azt is rendületlenül hiszem, hogy a világ legcsodálatosabb családjához tartozom! Hálásan köszönöm mindenkinek, hogy ilyen örök élménnyel lehettem gazdagabb, s még azóta is boldogan énekelem: "Group Direktor fenn a fán, Sunrideres oly vidám, ajkáról ki sem fogy a nóta..."


Gerencsér Andrea
Falusi Szilvia lead direktor vonalából
Tataivár.jpg

Szervusztok! Szeretnék néhány gondolatot leírni a legutóbbi hosszú hétvégéről, melyet Tatán töltöttünk. Csapatunk egyik fele már másodszor, a többiek először voltak egy ilyen hosszú SR tréningen. Jó volt rájuk nézni, hiszen valahol saját tükörképünket is láthattuk rajtuk. Rendkívül izgatottak voltak, mintha csak az első randira készülnének. Természetes, hogy ez a lelkesedés bennünk is megvolt, de most ők voltak fontosak. Hideg, hűvös, időnként csepergős időben indultunk ebéd után - direktorunk nélkül – egy hatalmas sétára, hogy felfedezzük az Öreg-tó körüli titkokat, és építsük a csoportot. Ezt még a napocska is díjazta és jókedvünket látva, kisütött. Elvégre mindenkinek jár egy hely a napos oldalon. A vacsora után hatalmas készülődés, nyüzsgés volt tapasztalható a kőházban. Esti bulira készült a csapat. Ropták a fiatalok, a már nem annyira azok, a szponzorvonal, a keresztvonal, a külföldi, a magyar. A hosszúra sikerült szerelvényben mindenkinek jutott hely. Szombaton délelőtt azt tudtuk meg, mi minden történt a nagy kongresszuson. Micsoda fantasztikus üzletben vagyunk, mennyire odafigyelnek ránk?! Ezt igyekeztek átadni a kongresszuson résztvevők olyan elánnal, amely mindenkit megbizseregtettek.. És akkor jött a délután, a hab a tortán!!! Új marketingterv, az ösztönzőrendszer! A sokszor fényévnyi távolságra lévőnek hitt dolgaid elérhető közelségbe, karnyújtásnyi távolságra kerültek, - csak rajtad múlik - mikor lesz a tiéd. "Csak edd a saját főztödet", tervezd meg az eredményt és végezd el a munkát!
Barta Jóska és Szicsek Ádám olyan egyszerűen és velősen meséltek a regeneráció filozófiájáról, hogy aki nem akarta az is megértette, hogy egészség nélkül minden semmi. Nógrádi Györgyi mesterkozmetikus segítségével egy kicsit beleláthattunk abba a zárt világba is, amelyet a kozmetikusok képviselnek. Olyan gondolatokat indított el egy-egy mondata,amelybe az ember ha belegondol, bele is borsózik. A "rövid távú szépségért a hosszú távú egészséget dobják oda" rengetegen. És vasárnap délelőtt?! Csak egy nevet említenék: Tonk Emil Mit mondott, hogyan mondta és miért mondta mindazt, amit hosszú évek tapasztalata alapján összegyűjtött? Azért, hogy megerősítsen bennünket egy csomó dologban, no meg azért, hogy üzletünk építésében akár később is tudjuk használni azokat, amelyeket mások már megtapasztaltak. "A jó hálózatépítő mágnes, nem úthenger". Azt, hogy mi volt hazafelé, kinek mi járt a fejében, nem részletezem. Valaki még Tatán az indulás előtt azt mondta a csapatunkról, hogy: "Manyikáék teljesen készen vannak" . Igen, ez így igaz. Azóta volt már egy csoporttalálkozó és "Manyikáék teljesen készen vannak". Ezúton is szeretnénk megköszönni Edinkának és Jóskának azt a hatalmas szervező munkát, amit értünk elvégeztek és azt is, hogy sikerült nekik legalább bennünket "készre csinálni."


Üdvözlettel: Róthné Bogdola Erzsi
Zalaegerszegről, Lakatosné Manyi vonalából
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.