image003.jpg
hírlevél
2010. január
Specialistáink
Hírlevél regisztráció
×
×
×
A × jelölésű mezők kitöltése kötelező!

Ha a levelező rendszered nem jeleníti meg rendesen ezt a hírlevelet, klikkelj ide!


Kedves Olvasónk!

Szinte már hallom, hogy „na, itt a januári hírlevél, már megint biztos a célokról írnak.” Azért se, vagy mégis?

Bob Goshen írta nekem a következőt:

„Abszolút mindegy, hogy üzlet tulajdonos, anyuka, nyugdíjas, a fiatalok csapat tagja, esetleg „csak fogyasztó” vagy, ha az alábbi négy területen nincs célod, véged, elvesztél. Jó barátom Zig Zigler. Amióta a balesete történt inkább beszélgetünk. Kényelmesebb neki, mint az írás. Remélem, Isten sokáig itt tartja köztünk, mert hihetetlen, amit ez az ember tud. Neki mondtam el, amit most Neked is leírok.”

És akkor én is azt láttam a monitoron, hogy megint célok, és célok. Sokáig nem értettem, miért ez Bob vesszőparipája. Elmondja, hogy „mit” kell csinálni, megmutatja, „hogyan” kell csinálni. És a többség mégse. Igen, most jöttem rá, miért. Mert a többségnek hiányzik két tett: a döntés és a kivitelezés. Ezt ugyanis nem lehet leírni, pedig ettől lendül munkába a gépezet. Ezt már Neked kell megtenned, ezt sem Bob, sem a jó Isten helyetted meg nem teszi. Született erre jó példa tavaly is.

Szecsődiné Marianna döntött. Felvette a kesztyűt, kiszámolta az 1.000 pontot, ezt adta tovább, és kivitelezte a minősülését. December végére minősült Üzleti Vezető lett. A keramikus által tervezett kancsókészletét a februári tréningen kapja meg. Szép elismerésben részesül a szponzora is dr. Szente Tamásné Mária is. Ő az általunk alapított „szponzori díjat” veheti át.
A négy célterület, avagy a „mit” és a „hogyan”
Szellemileg:

Will Rogers azt mondta, hogy ha a megfelelő pályán vagy, de nem mozdulsz, átgázolnak rajtad. Ahogy 2010 –be lépsz, nemcsak abban kell biztosnak lenned, hogy a megfelelő pályán vagy, hanem abban is, hogy folyamatosan fejlődsz szellemileg azért, hogy jobb legyél a szakmádban. Soha ne hidd, hogy mindent tudsz, mert ha ez bekövetkezik, onnan már csak lefele van.

Mit tehetsz, hogy bölcsességben is növekedj 2010-ben?

1.
Olvass: olvass a szakmához tartozó könyveket és cikkeket. Olyan szerzőket keress, akik már bizonyítottak abban, amiben jobb akarsz lenni. Én havonta igyekszem egy-egy könyvet elolvasni olyan férfiaktól és nőktől, akik mögött teljesítmény van. Minek találjam fel a kereket, amikor készen kapom az információt? Írd össze azokat a könyveket, cikkeket és CD-ket, amiket az év során elolvasol, meghallgatsz.

2.
Keress mentort: hívj fel még ma olyan valakit, akiről tudod, hogy gyakorlati tanácsaival segítségedre lehet az életben és az üzletben. Számos férfi és női mentorom van, akiktől becsületet tanultam, ráálltam a megfelelő pályára és haladok rajta, céljaimat szem előtt tartom.

Fizikálisan:

Na, ez most telitalálat! Lefogadom, hogy aki most ezt olvassa, azoknak 95%-a ezt beírta az új évi fogadalmai közé. Azért is időszerű ez, mert 4 héttel ezelőtt döntöttem, és az elmúlt négy hét alatt 10 kilót fogytam. Minél tovább élek, annál inkább látom, hogy a fizikai kondíciónk mennyire befolyásolja szellemi állapotunkat és napi teljesítő képességünket. Én leszek az utolsó, aki újjal mutogat a túlsúlyosokra és elítéli őket. Ez az életmód és a gondolkodás csatája.

Mit tehetsz, hogy előre lépj ezen a téren is, és javíts fizikai jól-léteden?

1.
Egyél rendesen: az elmúlt négy hét alatt egyszerűen eldöntöttem, hogy nem eszem, illetve nem iszom a következőket: kenyér, cukor, tej, chips, hús, szeszesital, szénsavas üdítő, sajt, kávé és gyorséttermi kaja. Elhatároztam, hogy ha csak lehet, otthon eszem. Amikor úton voltam, mindig volt nálam Sunbar. Az első 21 napban kizárólag gyümölcsöt és zöldséget ettem, és turmixokat ittam. Ezután már ettem egy kis lazacot, csirkét és tonhalat. Most jön a kötelezően legfontosabb: kisebb adagokat ettem.

2.
Gondolkodj helyesen: minden a fejedben dől el. Ha egyszer eldöntöd, hogy 21 napig meg tudod csinálni, akkor véghez is viszed. Mindig azt tanítottam, hogy 21 nap alatt bármilyen rossz szokás megváltoztatható, ha jó szokással váltod fel. Semmi köze a „villogáshoz” vagy a pozitív hozzáálláshoz, egyszerűen azt mondod, hogy megcsinálom, és ezzel a dolog el is van intézve.

Lelkileg:

Nézz az életre úgy, mint egy négylábú asztalra, aminek a tetején ülsz. A lábakat nevezzük szellemi, fizikai, lelki és társadalmi lábaknak. Milyen stabil az asztalod, ha kivennéd az egyik lábat? Hiszem, hogy létfontosságú, hogy a napot azzal kezdd, aki a napodat megalkotta. Legyen időd arra, hogy lelkileg is feltöltődj a közmondások könyvéből, meditálj Salamon király elveiről. Mai mércével mérve a világ leggazdagabb embere is csak kisinas lehetne nála.

Mit tegyél, hogy ezen a területen is előbbre lépj?

1.
Minden napodat kezdd pár perc magadra szánt idővel. Nekem is megvan a magam forrása szellemem napi táplálására. A rendszeres napi lelki táplálék elengedhetetlen.

2.
Keress hasonló gondolkodásúakat és találkozzatok hetente rendszeresen. Beszéljétek meg olvasmányaitok tapasztalatait. Mindig jó dolog másokat meghallgatni és másoktól tanulni.

Társadalmilag:

Az évek során többször mondtam, hogy aki elzárkózik a világtól, az elvágja magát a kapcsolatoktól is. Azt veszem észre, hogy a személyes beszélgetést felváltotta az e-mail, a facebook, a twitter és egyéb közösségi hálózati kommunikációs média. Arra kérlek, idén menj személyesen az emberek közé. Száz számra vannak klubok és társadalmi szervezetek, ahol kezet foghatsz emberekkel, beszélgethetsz velük. Az üzleti világban nem ismeretlen, hogy valaki elveszti az állását, és fogalma sincs hova menjen, hogy munkát találjon. Ha ez az ember az évek során járt volna ilyen helyekre, már rég lenne egy „hálózata” ismerősökből, akik tudnának tanácsot adni, vagy ismernek valakit, aki munkatársat keres. Ha Te is begubóztál, a legjobb, amit tanácsolhatok, hogy ne foszd meg magad a közösségtől. Eredj és barátkozz másokkal egy egészséges környezetben.

Végezetül fogj egy papírt, oszd négy oszlopra, mindegyik terület alá írd fel, mit szeretnél elérni és jelöld meg a határidőt is. Biztos vagyok benne, hogy kiváló célokra fókuszálva kezded 2010-et.
1063.jpg
A hónap terméke
A VitaShake a NuPlus összetevőit alapként használó különleges tápanyagforrás, amely a NuPlus összetevőin kívül még fehérjéket, vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz.

A VitaShake-ben lévő vitaminokat és ásványi anyagokat Dr. Chen olyan különleges eljárással kötötte a NuPlus alkotóelemeihez, hogy azok teljes mértékben képesek felszívódni, szervezetünk élelmiszerként tudja befogadni. Napi négy tasaknyi VitaShake biztosítja szervezetünk teljes vitamin és ásványi anyag szükségletét.

A legtöbb fehérje tartalmú ital izolált, szintetizált fehérjékből áll, ezeket bélrendszerünk nem képes megemészteni, felszívódásuk után működésünkben zavarokat, blokkokat okoznak, főként nyirokrendszerünket terhelik. A VitaShake-ben lévő fehérje ezzel szemben valódi táplálék.

A VitaShake egészséges bélműködésünk hatékony támogatója, egy olyan szimbiotikus hatású funkcionális élelmiszer, amely a prebiotikumot (fructooligoszacharidok - FOS) és a probiotikumot (bélbaktérium - Acidophilus és Lactobacillus) együttesen tartalmazza.

Kedvező hatással van a számunkra kedvező bélflóra kialakítására, a jótékony baktériumok szaporodását elősegíti, a káros baktériumok szaporodását gátolja. Támogatja vastagbelünk tisztulását és működését. A legtöbb rost csak tisztítja, mondhatnánk kisöpri a bélfalat. Az egészséges baktérium flóra biztosítja, hogy a fruktooligoszacharidokból olyan rövidláncú zsírsavak képződjenek (pl. tejsav, ecetsav, propionsav, vajsav), amelyek a bélsejtek számára táplálékul szolgálnak, ennek következményeként a bélnyálkahártya emésztő és felszívó funkciója javul. (az önregenerációs kör beindul, és zajlik tovább.)

A fruktooligoszacharidokkal jól táplált bélflóra számos vitamin (K vitamin, B vitamin) termelésében is részt vesz. Jó tudni, hogy amikor elegendő hasznos baktérium van a bélben, akkor a szervezet képes arra, hogy a maga számára szükséges mennyiségben előállítsa az összes B-vitamint.

A nagy mennyiségű rost jelenléte jótékonyan befolyásolja a szénhidrát és zsír anyagcserét is. Lassítja a szénhidrátok felszívódását, ami nagyon fontos a vércukorszint szabályozásában, valamint segíti a bélben kiválasztásra került anyagok egyre tökéletesebb kiürítését, ezzel a zsíranyagcserét is kedvezően befolyásolja. A Fortune Delight rendszeres fogyasztásával tovább erősíthetjük a hatást.

A VitaShake:

• Segíti az emésztést és a táplálék felszívódását,
• Serkenti a hasznos baktériumok kifejlődését a belekben,
• Gátolja a káros baktériumok és a Candida gombák szaporodását,
• Csökkenti a puffadást,
• Csökkenti a kóros koleszterin és triglicerid szinteket,
• Segít a védő koleszterin (HDL) képzésében,
•Lassítja a szénhidrátok felszívódását, vércukorszint kevésbé ingadozik,
• Csontok erősödését segíti,
• A fogyni vágyóknak segít az étvágy csökkentésében,
• Javítja a közérzetet

Értékes összetevői között szerepelnek még az alábbiak: A, C, D, E, K, B6, B12 vitamin, Thiamin, Riboflavin, Niacin, Folát, Biotin, Pantothenic sav, foszfor, jód, magnézium, cink, szelén, réz és mangán.

Hogyan fogyaszd?

Fogyasztása bőséges (legalább fél liter) folyadékbevitellel javasolt. Ha csak pl. fele ennyi (2.5 dl) folyadékkal készítjük el, figyeljünk arra, hogy napközben több Fortune Delight-ot, Calli-t, vagy akár vizet igyunk, ami a még gyengébben emésztőknél a lehetséges puffadást, ill. székrekedést kiküszöböli.

Ötletek:

• Keverj össze egy tasak VitaShake-et egy zacskó málnás Fortune Delight-tal pár csepp Suncare-rel és ½ liter vízzel.
• Turmixolj össze egy tasak VitaShake-t pár szem eperrel, vagy egy banánnal és ½ liter folyadékkal.
• Kicsik kedvence lehet, ha ½ zacskó VitaShake-et egy pohár rizs-, vagy mandulatejjel és néhány csepp Suncare-rel összekeversz.
Eseménynaptár
Célkitűzés és kommunikációs tréning
2010. február 6. szombat, 10:00 - 14:00 óráig.
Helyszín: Hotel Mercure Budapest Buda
1013 Budapest, Krisztina krt 41-43. (a Déli pályaudvarnál)
Térképért kattints ide.


Üdvözlettel a februári viszontlátásig:

dr Barta József és Edina


Ui: Ne csak olvasd, csináld is!


A hírlevélben megjelent írások helyességéért felelősséget nem vállalunk, s azok semmiben nem képviselik a Sunrider International, vagy a Sunrider Hungary Kft. üzlet vagy termékpolitikáját.
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.