abprofessio_row03_új_b.jpg
hírlevél
2009. március
Specialistáink
Hírlevél regisztráció
×
×
×
A × jelölésű mezők kitöltése kötelező!

Ha a levelező rendszered nem jeleníti meg rendesen ezt a hírlevelet, klikkelj ide!


Kedves Olvasónk!

Igazán élménydús hónap a márciusunk. Bevettük Londont, a Termékkarneválon Mrs Chen is felfigyelt ránk. Délután 3 órán keresztül hallgattuk Dr Chent a termékekről, gálavacsorával egybekötve hajóztunk a Thames-én, ahol a vonósnégyes muzsikáját követően a karaokéból is kivettük a részünket. Megnéztük Stonehenge szikláit, gyönyörködtünk Windsor királyi rezidenciájában akkor, amikor a királynő is éppen ott volt. Ezeken kívül úgy érzem, sikerült „Barta” színvonalú programokkal megszerettetni Üzlettársainkkal Londont, ami manapság nem olcsóságáról híres. Szükség is volt az angol tudásunkra, mert számos „jó alkut” kötöttünk. A British Múzeumban vásárolt Monet repro pedig már gyönyörű keretben várja, hogy hová kerül. Alig aludtuk ki magunkat, - úgy tűnik, ez nem időzóna kérdése -, itt termett Mack Atkinson és Bob Goshen. Ha tudni szeretnéd, hogy Mack szerint mi a Sunrideres „upsell, cross-sell és downsell” feltétlenül ott a helyed az áprlis 4-i termékkarnevállal egybekötött tréningen.
Inkább a szélvédő, mint a visszapillantó tükör…
Ez Bob summás véleménye: amíg állandóan hátranézel, nehezen jutsz előre. Választhatsz: vagy a visszapillantó tükörbe nézel, vagy a szélvédőn nézel előre. Bob inkább a szélvédőt választja, mert azon keresztül sokkal nagyobb a kép. Megosztott velünk 5 olyan dolgot, amit alapoknak is mondhatnánk, és mindig emlékeztetnek arra, hogy honnan indulunk. Mack ehhez annyit tett hozzá, hogy amikor megkapta a fekete övét a karatéban, látta, hogy belülről fehér. Az első öv is fehér, ezért minden alkalommal eszébe jut, honnan indult.

1. Alapok:
A siker érdekében gyorsan vissza kell térni az alapokhoz. Ez az üzletünk kreatív oldala. Gyakran elveszítjük az üzlet új-ságát. Gondolj vissza egy új autódra, milyen izgatott voltál, amikor először beleültél! Egy sikeres vizsgádra, egy jó randira! Bármire! Mennyi minden jutott akkor eszedbe, mennyi terved volt. Biztos, hogy csupa pozitív gondolat! A Sunrider-ben mi mozgatott meg legelőször? Mitől csillant fel a szemed? Arra gondolj, meg azokra a dolgokra, amik a Sunrider-es pénzt hozzák.

2. Kontrol:
Azokra a dolgokra fókuszálj, amiken változtatni tudsz. Ha például a lakóhelyeden valami nem tetszik, írhatsz a közös képviselődnek, telefonálgathatsz, de nem Te döntesz. Van ez így néha az üzleti életben is. DE, itt van, amin tudsz változtatni: a hozzáállásod, a változásokra adott válaszod és a saját teljesítményed. „Kay és én úgy döntöttünk, ezekre fókuszálunk. Van egy egyszerű bemutatónk, ami a mai napig működik: 100 személyes EV-vel, havonta minimum 2 közvetlen belépővel és haladunk előre. Kreatív módban tartjuk magunkat: elmegyünk megnézni új autókat, a mienknél nagyobb farmokat, új emberekkel ismerkedünk és a csoportunkból azokkal dolgozunk, akik jól érzik itt magukat. Elmondjuk a véleményünket, de arra koncentrálunk, amin képesek vagyunk változtatni.”

3. Kapcsolatok:
Mostanság szorosabban kell a csapatunkkal együtt dolgozni, és reményt nyújtani. Manapság sokan sötét elkeseredettséggel beszélnek. Mindenütt vannak negatív hangok. Az emberek mégis azokat keresik, akik mosolyognak, szaporán lépkednek és bátorítani tudják az elkeseredetteket. Tágítsd a köreidet: a Fogyasztóktól kérdezd meg, mit szeretnének még, miben segíthetsz nekik még. Gondoskodj arról, hogy minden őket érdeklő információ eljusson hozzájuk. Ismerkedj új emberekkel, dolgozz új csoportokkal.

4. Jövőkép:
A Közmondások könyvében ez áll: „Jövőkép nélkül az ember elbukik.” Elég egyszerű, ugye? Legyél realista: arra koncentrálsz, hogy mi nincs, vagy arra, hogy mi lehet? A hit, vagy a félelem igazgat? A Közmondások könyve még tovább megy: „A szavaidtól élet, vagy halál függ.” Magadnak mit mondasz? Még fontosabb azonban, hogy a Csapatodnak mit mondasz. Azt várják, hogy mikor hívod fel őket, vagy azt várják, hogy mikor tehetik már le a telefont. És még egy idézet ugyanebből a könyvből: „A büszkeséget bukás követi.” Az életben csak olyankor kerültem bajba, amikor a büszkeséget előbbre valónak tekintettem a józan észnél. Az életben - ebben az üzletben pedig mindenképp - az a célunk, hogy másokat helyezzünk magunk elé. A szavaink, a cselekedeteink és amire összpontosítunk, az életet lehel a csoportunkba, vagy sem? Végy egy nagy levegőt, tartsd benn 3 másodpercig és fújd ki. Abban a pillanatban tedd fel magadnak a kérdést: "Mi árad ebből most másokra”?

5. Légy jókedvű:
Nevess! Egyik-másik ember úgy néz ki, mintha uborkalével keresztelték volna meg. Állj a tükör elé, nézz bele és nevess egy nagyot. Nincs olyan nap, ami után bánatosan fekszel le. A Biblia azt mondja: „A nevetés a legjobb orvosság.” és „Mindenben találj örömet.” Gyakran hallani, hogy „Ki vette el a jókedved?” Tény, hogy SENKI, csak akkor lehetsz szomorú, ha úgy döntesz. Semmi és senki nem éri meg, hogy stresszes legyél és megbetegítsd magad. Ha elveszted az életben az örömöt, stressz és betegség költözik a lelkedbe. Keress örömforrásokat: nézz meg egy jó filmet a pároddal, vegyétek elő a régi fényképeket.

A sikered hozzávalóit tehát, ugye látod: „Egy kezeden is megszámolhatod!”
Fókuszban
14 „egészséges étel”, ami mégsem az!

Ha a fogyókúrád azt mondja, fordíts hátat a pizzának és a különböző burgereknek, és válts lenmagra és rizstortára, itt az ideje újragondolni a dolgot. Van egy nemrégiben kiadott könyv: „Ezt egyél, ne azt!” Szerzői, David Zincenko és Matt Goulding azt állítják, hogy nem kell sanyargatni magad (hányan mondták már ezt!), csak értelmesen végig kell nézni, hogy mit egyél, és néhány hónap alatt 5-10-15 kg-ot fogyhatsz. A szerzők megmutatják, mit mire lehet lecserélni anélkül, hogy az élvezeti értékről lemondanál. Elmondják a csapdákat is. Ime:

1. Korpa muffin:
(470 kcal, 20g zsír), helyette sonka, tojás és sajt, egy szelet kenyérrel (300 kcal, 12g zsír). Miért? – A muffin főleg két dologból áll, amire korán reggel a szervezeted egyáltalán nem vágyik: cukor és finomliszt. Egyik sem tesz jót a vércukornak, a szervezet elkezd zsírt raktározni, és kész a reggeli zűrzavar. A csak nyomokban előforduló rosttal az élen, semmi egészséges nincs ebben a „félreértett” muffinban. Másrészről a reggeli szendvics remek nap indító. Mindamellett kevesebb kalóriával, zsírral és szénhidráttal kb. 20g fehérjét kínál, amire nagy szükségünk van reggel az anyagcsere beindításához.

2. Csirkés Cézár saláta:
(900 kcal, 60g zsír), helyette grillezett csirkehús vegyes zöldségtálon (400 kcal, 20g zsír). Miért? – Két nagy roham a szervezeted ellen: majonéz és parmezán a krutonokkal együtt. Még előételnyi mennyiségben és főétkezés előtt fogyasztva is 500 kcal. Jobban jársz egy adag grillezett csirkemellel, vegyes zöldséggel, amit balzsamecettel ízesíthetsz. Ez utóbbi százszor egészségesebb, mint a salátaöntet, és ha lemondasz a parmezán sajtról, pusztán ezzel a kis csavarral, szinte teljesen kalóriamentessé teszed étkedet.

3. Gyümölcsjoghurt:
(190 kcal, 30g cukor), helyette natúrjoghurt friss gyümölccsel (110 kcal, 15g cukor). Miért? - Ugye nem egy dobozos Colával indul a napod? Akkor ezt az előrecsomagolt, bolti gyümölcsjoghurtot is elfelejtheted, mert pont egy Colányi cukrot tartalmaz. Ezeknek a joghurtoknak gyümölcstartalma szinte teljes mértékben magas fruktóztartalmú kukoricaszirup. A joghurt és gyümölcs kombinációja remek reggeli eledel, de készítsd magad. Keverj össze naturjoghurtot fél csészényi vegyes bogyós gyümölccsel. (málna, szeder, áfonya stb.)

A többi 11 -et megtudod szombaton!
SportCaps_web.gif
A hónap terméke
A SportCaps növényi alapú „energiabomba", amely a testedzéssel és a megfelelő táplálkozással együtt tökéletesen beilleszthető egy sportoló komplett edzésprogramjába. A formula néhány jól ismert kedvenc - mint például a virágpor, az alfalfa és a szibériai ginzeng - mellett tartalmazza több kínai gyógyfű koncentrátumát is, így ez a termék valóban egyedi, különleges natúrtáplálék. Elsősorban az izmok hatékonyabb működését segíti. A formula leginkább sportolók számára hasznos, de bátran használhatja bárki, aki fizikai erőnlétén, állóképességén szeretne javítani, s ehhez könnyen fogyasztható, hatékony, mellékhatásoktól mentes tiszta nővényi energiahordozót keres. Megerőltető fizikai munka, sportverseny vagy edzések előtt és után (akár a napi étkezésekkel együtt is) fogyasztva a formula segít a legyengült szervezetnek, hogy hamarabb regenerálódjon, s többet tudjon teljesíteni.

A SportCaps -ből naponta háromszor öt kapszula fogyasztása ajánlott. Több élsportoló tapasztalata szerint naponta kétszer-háromszor két kapszula is jelentős teljesítmény-emelkedést eredményezhet.
Eseménynaptár
Április 4 -én szombaton termékes tréning lesz, sok újdonsággal és kóstolóval. További tréningek, csoporttalálkozók, üzleti bemutatók, termékkarneválok időpontját/helyszínét itt olvashatod.


Üdvözlettel az áprilisi viszontlátásig:

Jóska és Edina


Ui: tudod, ne csak olvasd, csináld is!


A hírlevélben megjelent írások helyességéért felelősséget nem vállalunk, s azok semmiben nem képviselik a Sunrider International, vagy a Sunrider Hungary Kft. üzlet vagy termékpolitikáját.
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.