abprofessio_row03_új_b.jpg
hírlevél
2008. május
Specialistáink
Hírlevél regisztráció
×
×
×
A × jelölésű mezők kitöltése kötelező!

Ha az e-mail rendszered nem jeleníti meg rendesen ezt a hírlevelet, klikk ide!


Kedves Olvasónk!

Hát ezt is megértük! Ballagás, virágok, és mielőtt jönne a pici pityergés: leszakad az ég! Gyönyörű frizura, habos fehér blúz, és virágözön mind a martalékává válik. Az osztályteremben szorongunk, szülők és gyerekek. És akkor jön a vártalan: az Osztályfőnök Úr nem a diákokhoz, hanem a szülőkhöz szól. Nekünk köszöni az öt évet, ami minden panasz nélkül telt el, az Ő praxisában eddig példátlanul. Pedig ezek a gyerekek is gyerekből vannak, többségük maholnap 20, az „évnyertes” sulikezdésnek, meg az öt év giminek köszönhetően. Emlékszem, mennyire el voltak keseredve, hogy más már majdnem elvégez egy főiskolát, amikor ők még csak végzősök lesznek. Csak azt nem tudták még akkor, hogy mennyivel érettebbek lesznek a többieknél. Kész „felnőtt-palánták”: van önérzetük és felelősségérzetük, magabiztosak és kétkedők, szárnyalnak és elkeserednek. DE van egy nagy különbség köztük és sok mai felnőtt között. Ők felkészülten indulnak. És TE?
21 napos sikerprogram kezdőknek!
Amikor feliratkoztál hírlevelünkre azt ígértük Neked, hogy - többek között - újdonságainkról is rendszeresen tájékoztatunk. Íme!

Egyik legfrissebb eszközünk egy olyan fontos eszköz, amiről minden KIFEJEZETTEN KEZDŐ, ÚJRAKEZDŐ, FRISSEN CSATLAKOZOTT Sunrider szurkolónak tudnia kell, mert akkora potenciál van benne. És mi is akkor vagyunk igazán boldogok, ha azt halljuk, hogy kipróbáltad, amit javasoltunk - és bankot robbantottál vele!

Ha Te egy frissen csatlakozott, kezdő üzletépítőnk vagy, akkor a "21 napos sikerprogram kezdőknek" c. ingyenes e-mail tanfolyam Neked szól!

Ha magadra ismersz, akkor klikk ide, óriási sikere van. Nem véletlenül, mert, ha a benne foglaltak szerint cselekszel, működik!
"Ne csak olvasd, csináld is!"
Az alapokon múlik minden. Az alapok magabiztos tudásán múlik minden. Az alapok brilliáns elsajátításán múlik minden.

Amikor néhány évvel ezelőtt Vince Lombardi átvette a Green Bay Packers csapatát, azt kérdezték tőle, min fog változtatni. Más játékosok lesznek, más taktika, más edzések? Hogyan fogja sikerre vinni azt a csapatot, amelyik évek óta csak veszít?

Lombardi a következőt válaszolta: „Semmin nem változtatok. Ugyanazok a játékosok fognak játszani, marad a taktika és az edzésterv is. De az alapokra fogok fókuszálni. Brilliánsak leszünk az alapokban. Mire a szerződésem lejár, rugásban, passzolásban, védekezésben, futásban és labdaelfogásban a legjobb csapat leszünk a Nemzeti Futball Lígában. Olyan precizitással fogunk játszani, hogy bár az ellenfél tudni fogja, mire készülünk, képtelen lesz megállítani bennünket. BRILLIÁNSOK LESZÜNK AZ ALAPOKBAN.”

Bob Goshen: ” Meggyőződésem, hogy a többség HADILÁBON ÁLL AZ ALAPOKKAL, ezért állandóan feszült. Az is igaz, hogy a mi tréning rendszerünk annyira erős, hogy sokan elhanyagolják a személyes képzést abban, amit én az ALAPOK precíz elsajátításának hívok. Az üzlettársak bátran támaszkodnak a rendszerünkre, a Sunrider-re és a szponzorukra, hogy végrehajtsák a szükséges feladatot, ami a kívánt eredményt hozza. Csak közben megfeledkeznek az ALAPOK elsajátításáról, hogy brilliánsak legyenek az ALAPOKBAN.

A legtöbb üzlettárs egyszerűen csak csatlakoztatja a kezdőket,- akik megveszik a Kezdőkészletet, a marketing eszközöket, hallgatják a telefonos konferenciát, feliratkoznak a hírlevélre, eljönnek a tréning(ek)re -, majd azt hiszik, hogy hátradőlhetnek, és várják, hogy a rendszer jövedelmet kreáljon nekik. ROSSZ HÍREM VAN, EZ NEM ÍGY MŰKÖDIK.

Vagy záros határidőn belül profi leszel az ALAPOKBAN, vagy egyszerűen elmarad a sikerélményed. Amiben 100%-ig profivá kell válnod: megközelítés, annak követése, ami egyenlő a meghívással, a bemutató, annak lezárása és az elindítás. Ha ezek bármelyikében gyenge vagy, a siker mértéke drasztikusan csökken. Akkor vegyük sorra, mennyire vagy PROFI az alapokban:

Megközelítés

Egyszerű „feltáró” (nem vallató) beszélgetés (pl.: család, egészség, pénzt, partnerkapcsolat témakörökben) egy ERRE AZ ÜZLETRE ALKALMAS jelölttel, aki KÉPES a duplikációhoz szükséges termékeket és eszközöket ELFOGADHATÓ időn belül megvásárolni.

Vess egy pillantást a nagy betűs szavakra: ERRE AZ ÜZLETRE ALKALMAS, KÉPES és ELFOGADHATÓ. Nézzük meg ebből a szempontból az utolsó 10 bemutatódat, milyen eredményre jutnánk? Lehet, hogy TE is órák százait töltöd el olyanokkal, akik nem alkalmasak erre az üzletre, nem képesek megvenni, ami szükséges, pláne nem elfogadható időn belül.

Két példa: XY-ék aranyos emberek. A férj keményen dolgozik, az asszony otthon van, és mindent megtesz, hogy rendben tartsa az otthont és a gyerekeket. A pénzük alig elég, szinte mindig kevesebb, mint ami kéne, gondolkodásukra a inkább a „tűlélés”, mint „továbblépés” a jellemző. Szükségük lenne az üzletre? Abszolut. Megváltoztatná az életüket? Bizonyára. Képesek erre az üzletre koncentrálni? NEM. Kedves emberek, szükségük is lenne az üzletre, meg is változtatná az életüket, de most nem alkalmasak rá, és nem is képesek. TE hány órát töltesz el ilyen közegben? A szomorú az, hogy lehet, hogy szem elől téveszted a 3 nagybetűs szót, így a nem a megfelelő embereket közelíted meg, elfecsérled az idődet ezeknek az embereknek a meggyőzésére, támogatására, ezzel kiégeted magadat.

A másik példa: Ennek a párnak két nagyon jó autója van. Igaz kicsit régiek, olyan 6 év körüliek. A férfi elérte a jövedelmi maximumot, az asszony fodrász, mindketten szeretik a szép ruhákat, és van egy kis csillogás a szemükben, szaporán lépkednek. Attól messze vannak, hogy gazdagnak mondják magukat, nagyjából felélik a havi pénzüket, csak magasabb szinten. Megvan bennük a képesség erre az üzletere, fogják tudni csinálni? IGEN. Jó közegben mozognak? IGEN. Megvan bennük a megfelelő hozzáállás: a „bőség” gondolkodásmód felülírja a „szegénységtudatot”? IGEN.

Érted már? Megközelítéskor tartsd szem előtt a 3 nagybetűs szót: ERRE AZ ÜZLETER ALKALMAS, KÉPES és ELFOGADHATÓ. Nézzük a másodikat:

Meghívás

24 órán belül keresd meg az illetőt. Ezt nagyon tartsd be, beszéld meg vele a bemutató időpontját. A meghívásnak egyetlen célja van: megállapodni a bemutató időpontjában. Ez lehet személyes, vagy a mi honlapunkon lévő bemutató végigvezetése. Ne kalandozz el a témától, ne bonyolódj részletekbe, csak a lényegre koncentrálj. Például: „Erika, jó volt veled beszélgetni tegnap. Elmondtad, hogy félsz egy kicsit, mert lehet, hogy eladják a céget, ahol dolgozol, és lehet, hogy utcára kerülsz. Szeretnék leülni veled, megosztani azt, hogyan készülhetsz erre fel, ha netán bekövetkezik. Mikor vagy elfoglalva a héten?” Tehát: cél a bemutató megtartása. Személyesen, vagy a weboldalon.

Legközelebb folytatjuk...
Best of: Telefonos konferencia
Minden hónap 3. szerdáján a telefonos konferencián egészséggel kapcsolatos kérdéseidre kaphatsz választ orvosoktól, természetgyógyászoktól. Ezekből válogattunk néhányat.

Kérdés: Úgy látszik, tavaszi divat a Kalici vírus. Állítólag alul-felül minden jön, pocsék közérzettel.

Válasz: A Kalici vírussal ugyanazt kell kezdeni, mint az összes többi vírussal, ami a gyomor és bélrendszerre fejti ki lokalizáltan a hatását. Azaz: tartsuk rendben az emésztő rendszerünket! Ez az elsődleges. Ezt vegyük nagyon komolyan. Ha valaki tud emészteni, nem puffad rendszeresen, ha jó a székletürítése, ha nem érzi a gyomrát, ha az epéjével sincsen gondja, akkor a Kalici vírus egy fél nap maximum. Tehát nagyon fontos, hogy igyuk a teákat, együnk sok rostot, és amikor Kalici vírus van, akkor közvetlen lefekvés előtt igyunk 5-6 csepp gyümölcsmosót egy fél pohár vízben, vagy Calliban, reggel az édesítő a rosttal és egy kis bélflóra-pótlás, napközben pedig egész nap igyuk a Callit és ASSIMILAID -et hozzá. Ezek azok a dolgok, amik leggyorsabban eltüntetik ezt a fajta tünet együttest. Amikor fönn is, lenn is jön kifele, akkor legegyszerűbb pár csepp gyümölcsmosót belerakni 1-2 korty Calliba, és azt iszogatni, néhány korttyal lenyelni, hogy ha kijön, akkor is már egyszer átöblítette a gyomrot, és a következő adag sokkal inkább bennmarad.

Kérdés: Trombózis veszély miatt valakinek szigorú kálim-mentes diétát kell tartania, mit használhat a SUNRIDER termékek közül?

Válasz: Függetlenülattól, hogy kálium-mentes diétát tart, minden növényt, bármilyen húsételt, vagy bármilyen ételt megeszik, annak van kálium tartalma. Ez leginkább arról szól, hogy koncentráltan, egyoldalúan kálium tartalmú készítményeket ne egyen. Mindig erről szólnak az ilyen jellegű megszorítások. Táplálkozásunknak része a kálium, ugyanúgy, mint a többi ásványi anyag és nyomelem, tehát én azt mondom, hogy az összes SUNRIDER terméket eheti.

Kérdés: Torna kapcsán jött a kérdés. Azt írja az illető, hogy tornázik, közben issza a FORTUNE DELIGHT-ot, nagyon jól érzi magát. Még torna után is nagyon jó a közérzete, ám 2-3 óra elteltével iszonyú migrénje van. Mitől lehet ez?

Válasz: Ez leginkább az Ő egyéb anyagcsere problémájával függ össze. Leginkább az epe képzéssel, és annak kiürülésével. Amikor - és most átvitt értelemben mondom - a FORTUNE DELIGHT-al a zsíranyagcserét intenzívebbé teszi, és eleve már a mozgással is intenzívebbé teszi, a FORTUNE DELIGHT-al meg még tovább befolyásolja azt, ez nála nincs rendben. Tehát, mit tud tenni ilyenkor? Akár rögtön a mozgás után, egyen még egy kis olajat(extra szűz oliva), kenje be néhány csepp SUNBREEZE-el a máj-epe területet és egyen egy ASSIMILAID-et.
Eszközajánló
Dr. Pfeifenróth Anna: „A TE bőrödre megy!” című CD -je gondolatébresztő beszélgetés a mai kozmetikumokról, a gyártók mentalitásáról, a szépségiparról, a reklámokról és a hiszékeny vevőkről.
Eseménynaptár
A következő tréning, amiről azonnal használható tudást fogsz hazavinni:

Június 7. Budapest, Gyorsindulás tréning. Részletekért klikk ide!

Idén nyáron is lesz augusztus 8-10 között KAPOSVÁR-on GoGroup "nyári tábor"! A részletekkel hamarosan jelentkezük. Addig is IRD BE A NAPTÁRADBA!

Üdvözlettel a júniusi viszontlátásig:

Jóska és Edina


Ui: Ne csak olvasd, csináld is!


A hírlevélben megjelent írások helyességéért felelősséget nem vállalunk, s azok semmiben nem képviselik a Sunrider International, vagy a Sunrider Hungary Kft. üzlet vagy termékpolitikáját.
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.